Van olyan szituáció, amikor az ember kisebb sérülésekkel lép át a kérdőjeleken, máskor viszont beleragad az igazságtalannak és méltánytalannak érzett helyzetbe. Ez utóbbi esetben évekre lehorgonyozhatunk a múlt fájdalmába – főleg akkor, ha ismétlődés történt.
Az elengedés szinte mindig fájdalmas és szomorú aktus. Sok-sok beszélgetés, magányos elcsendesedés és számvetés segíthet benne. Idővel így találhatjuk meg újból az egyensúlyunkat, az erőnket, a döntéseinket és az önbizalmunkat. Erre az önismereti útra persze nem mindenki hajlandó rálépni. Mennyivel könnyebb mást hibáztatni, mint szembenézni azzal, ami van és talán korábban szintén megvolt!
Sokszor az elengedés nem egy síkú, mert több mindent érint. Ezalatt azt értem, hogy a múlt számos rétege miatt az elengedés összetettebbé válhat. Mit jelent ez? A közelmúlt eseményének az elengedése régóta elodázott tartalmakat ugyancsak felhozhat bennünk, így egy csapással „több legyet” kell eltalálnunk. Néha ezért a „kigombolyításhoz” külső segítségre lehet szükségünk.
Az elengedés hiányát nem mindig lehet azonnal észrevenni. Van, amikor az állandósult kritikusság, a gyakori indulatiság vagy éppen a tartós örömtelenség mutat rá az elidegenedésre. Láttatják ezt a fajta „konzervációt” az indokolatlan védekezések, a kéretlen tanácsadások, a vissza-visszatérő önvádlások, a fizikai betegségek, esetleg a gyermekek megváltozott viselkedései. Egy biztos: a múlt el nem múlik, amíg őszintén kapcsolatba nem kerülünk vele!
Lássuk most – párkapcsolati szinten – az elengedés folyamatát! Hogyan kell azt? Mit jelent elengedni?
- Először is adódik a kérdés, hogy a közös élet által mit tanultam meg?Mivel lettem több? Mi erősödött meg bennem? Mit köszönhetek meg a másiknak?Miért lehetek Neki hálás? Mi a jó a rosszban? Amíg valaki nem képes ezekre a pozitív válaszokat megszülni, addig kevésbé vagy egyáltalán nem tud elengedni. Ez tehát akkor megy, ha a rosszban valamilyen értéket tudatosan felfedezek! Jöjjön pár példa! „Miután összejöttünk, azóta szeretem a kutyákat és a természetet.” „Megtanultam mellette főzni.” „A legjobb az egészben a szülei voltak, mert velük éreztem azt, hogy végre családban vagyok.” Mindezek mellett másfajta eszenciákra ugyancsak ráláthatunk. Érdemes a tanulságokat egy mondatban összefoglalni. „A nemet mondást nem kell szégyellnem.” „Közös minőségi idő nélkül a kapcsolat elhal.” „Ha nem mondom ki azt, ami fáj, csak idő kérdése és érzelmileg kilépek.” „Fontos a békén hagyás, azaz hogy valóban engedjek a másiknak!” „A kevesebb az több.”
A veszteségek átfordításáról olvashatsz még A legegyszerűbb „méregtelenítő” eszközöd a hálaadás című bejegyzésemben.
- Ha valaki hozzám jön, akkor a saját példámból okulva megkérdezem, hogy mit nem mert annak idején szóvá tenni vagy megcselekedni, azaz mit mulasztott?Be kell azt ismernem, ha az igaz volt, hogy sokszor nem akartam a jeleket tudomásul venni, dolgok árát „megfizetni”, illetve nem volt bátorságom bizonyos témákra rákérdezni (időben tisztázó beszélgetést kezdeményezni). Jöjjön erre egy példa: „Szeretsz Te egyáltalán engem?”
- Következő lehetőség az „oldásra”, ha szembenézek az esetleges játszmáimmal. Néha a szerelem kémiája totál eltakarja a mélyben húzódó üzeneteket. Erre mutathat rá a következő kérdés: tulajdonképpen mit akartam a „halálos” szerelemmel elfedni (pótolni)? Önmagamra és az adott szituációra vonatkoztatva: mi volt annak a haszna, hogy mindenáron belemerültem a megfelelésekbe?
- További nézőpont: mennyire vagyok kontrolláló személy?Fel tudnám-e azt a vágyamat adni, hogy mindenáron irányítsak? Másképpen megfogalmazva: felismertem-e már azt a tulajdonságomat, hogy hatni (hatást gyakorolni) akarok és ezért nem tudok az elengedéssel mit kezdeni?
- Újabb mód, ha szembesülökaz akaratommal. Helyesebb a választásommal, sőt annak hiányával. Annak idején volt-e bennem elképzelés, egyfajta „vázlat”, hogy kire/mire vágyom, illetve mit érdemlek? Ha nem volt, akkor miért csodálkozom, hogy sehova sem jutottunk? Hagytam egyáltalán időt az udvarlásra? (Ezekkel a kérdésekkel sem az önvádlást szerettem volna fokozni, hanem a tisztánlátást és a megértést támogatni.)
- Mi segíthet még az elengedésben? Például, hogy meg tudom-e, át tudom-e magamon a szakítás (csalódás, szomorúság) fájdalmát engedni? Ha valóban új lapot akarok nyitni, akkor mély lélegzetvételekkel és egy (illetve többszöri) határozott döntéssel képes vagyok az „elfájásra”! Az elengedés a belátás talaján meghozott értelmes döntés!Mindezekkel nem azt szerettem volna mondani, hogy minden hiány és szomorúság varázsütésre elmúlik, hiszen sokszor maradnak hátra hegek és fájdalmak, de ami elmúlt, beláthatom, hogy elmúlt és elengedhetem.
- A múltból vagy áldozatként tudok kijönni vagy azzal a hittel, hogy felkészített engem egy rám váró nagyon jó dologra!Hogy vagyok ezzel?
- Hiszek-e abban, hogy az erő bennem vanés megvannak az első pozitív lépésekhez az eszközeim? Gondolok itt arra, hogy pl. feladom a múlt miatti jóvátétel (el)várását az ‘ex’-emtől, és helyette elkezdem azt magamnak megadni.
- Hiszek-e abban, hogy amíg élek, mindent kibírok? Ha igen, akkor képes vagyok az elengedést egy feladatnak látni!
- Hiszek-e abban, hogy a megpróbáltatás nem velem, hanem értem történt?
- Az elengedés létezhetetlen elfogadásnélkül! El tudom-e azt fogadni, hogy az ‘ex’ csupán azt tudta adni, amire képes volt? El tudom-e fogadni a másikat olyannak, amilyen? Van, amikor az elfogadás a harag „megtanulása” után tud csak megtörténni. Amíg nem tudok haragudni, addig gyógyulni (elengedni, megbocsátani) sem!
- Hogy vagyok a meghittséggel? Vannak-e tudatosan működtetettbaráti-rokoni kapcsolataim, illetve hobbijaim, valamint céljaim, amelyekörömöt hoznak az életembe, sőt támogatnak a továbblépésemben?
- Mit jelent számomra a tudatos jelenlét? Megtanultam-e már odafigyelni arra, ahol éppen most vagyok? Megélem a pillanatot? Akarom-e tudatosan élvezni a mai napomat?A figyelmem jó dolgokra való „rátanítása” csupán gyakorlás kérdése!
- A következő aspektus pedig az eddig megtett lépéseimről szól. Képesvagyok-e magam előtt mindazokat a változásokat elismerni, amiket már az elengedés folyamatában megéltem?
- Az elengedés egyeseknek azért nagyon nehéz, mert azt a rengeteg energiát (köztük pénzt) látják maguk előtt, amit eddig a kapcsolatukba belefektettek. Érdemes mindezekre úgy tekinteni, mint a tanulóleckék árára.
Végezetül pedig: akit szeretek, azt – ebben az esetben – a belátás talaján elengedem! Úgyis írhatom, hogy engedek neki. Ez az igazság szerintem a legnehezebb. Ha ezt viszont nem teszem meg, akkor tulajdonképpen a saját sorsom „folyását” akadályozom, azaz a magam életének a kibontakozásáról mondok le. Megéri?
A nagy érzéseknek nagy az áruk! Erre a saját kínomból jöttem rá. Később láttam be azt is, hogy az Élet gyakorta különös módon tanít meg minket együttérzőbbé és egyben határozottabbá válni, sőt a megélt fájdalmon keresztül a felnőtt férfi/női szerepben megerősíteni.
A negatívumok nem Veled, hanem Érted történtek! Higgy ebben és halld meg azt az üzenetet, hogy szükséged van változásokra! Olyanokra, amelyeket zsigeri szinten is át kell, hogy élj!
Találj vissza önmagadhoz!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- El nem engedett exek
- Gyógyulás az elfogadás által
- A legegyszerűbb „méregtelenítő” eszközöd a hálaadás
- „Színezd újra” az idegrendszered
- Az önhibáztatás feloldása