Egyetemisták és az Erotikus munka

Egyetemisták és az Erotikus munka

Kevesen tudják, hogy milyen költségekkel jár egyetemistának lenni és mekkora terheket ró ez a családokra, még a különböző állami támogatások ellenére is. A megoldást az erotikus munkák jelentik ? Nézzük csak egy kicsit milyen költségek is lehetnek még akkor is, ha valaki éppen államilag támogatott képzést vesz igénybe. Először is többnyire mindenki az otthonától távol tanul és lakni is kell valahol, itt jön elő az első költség ami olykor nem kevés terhet ró a hallgatókra legyen az kollégium vagy éppen albérlet. Ne de enni is kell néha, valamint a tankönyvek, utazások és az egyetemi bulikról vagy bármilyen kikapcsolódásról sem feledkezzünk meg. Ezek nem kicsi költségek és nem minden család engedheti meg magának, sőt inkább csak nagyon kevesen vannak akik mindezt finanszírozni tudják, de valahogy mégis ki kell fizetni ezeket a költségeket, valamint az igények is folyamatosan nőnek, tehát …. mi is a megoldás ?
Talán a diák hitelfelvétel ? amit mindenki lát, hogy jobb inkább éhen halni mint igénybe venni!
Valamilyen diákmunka ? ami a fentiekben leírtak töredékére elég csak !
Valamilyen erotikus munka, lehetőleg szex mentesen ? Igen, ez talán megoldás lehet vagy csak lehetne, de lássuk be mégse ez a megoldás, azonban a fiatal lányok körében mégis ez lesz a megoldásnak látszó nagy ötlet. Viszont azt már az első körben szögezzük le, hogy erotikus munka szex mentesen nem létezik, ez alól kivétel a live cam oldalak, de valljuk be ezt az egyetemisták közül biztosan kevesen válasszák, ugyanis nagyon hamar megismerheti bárki és akár a “karrierjük” kárára is mehet. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtók választottak jól, de azt sem hogy a live cam oldalakon szereplők választottak jól. Valójában itt jó választás nincs, olyan választás van csak amit a cél érdekében el tudnak viselni emberek. Az is egy másik kérdés és hosszas téma, hogy egyet értek a választásokkal vagy sem, mert az én álláspontom szerint jobb nem járni egyetemre mint ilyen áron elvégezni, mivel ez ha nem előbb akkor utóbb de mindenki életébe egyszer vissza fog “ütni”. Tehát itt jó választás nincs!!!
De az erotikus munka témakörbe beleférnek még a masszázs szolgáltatások is, de már ez sem mondható semmiképpen sem szex mentesnek.