A piaci folyamatok a távkönyvelés irányába haladnak

A piaci folyamatok a távkönyvelés irányába haladnak

Az Egyesült Államokban már több mint egy évtizede közismert forma a távkönyvelés. Miért is kellene személyesen elvinni a számlákat, bizonylatokat, szerződések másolatait a könyvelő irodába, amikor már ennyire közhasználatba került az internet, a maga rengeteg funkciójával és kényelmével együtt? Magyarországon azonban ezeket a folyamatokat az elmúlt évekig erősen korlátozta a törvényi szabályozás. Nem konkrétan a távkönyvelés felhasználási lehetőségeit korlátozták, hanem inkább az ehhez elvezető utat tették rögösebbé. Hosszú évekig bástyaként védték ezt a szférát a digitalizálódástól azzal, hogy az e-számlák kibocsátását és befogadását nehézkessé, és főleg rendkívül költségessé tették. Tőlünk nyugatra nem is értették, hogy miért nem állíthatunk ki egy számlát úgy, hogy azt csakis PDF-ben készítjük el. Szerencsére a szabályozások, értelmezések oldódni látszanak, és megengedőbbé vált a digitalizálódás elfogadása, igazi e-számlák nélkül is. A távkönyvelés ezzel együtt jelentős teret fog nyerni a magyarországi piaci folyamatokban is. Azzal, hogy maguk a számlák már legalább kiállíthatók digitális formában (PDF-ben), már legalább a vállalkozások által kiállított dokumentumokat nem kell beszkennelni, hiszen azok rendelkezésre állnak digitalizálva. A mai gyors internet mellett a többi dokumentum szkennelése és online beküldése a könyvelő irodába sem okoz már nehézséget.