Trendi szőnyegek remek áron

Trendi szőnyegek remek áron

A szőnyegek már ősidők óta részei az otthonoknak, és a legfontosabb lakáskiegészítők közé tartoznak, amik alapjaiban képesek meghatározni egy helyiség hangulatát. Ez nem csak egy szófordulat, hiszen a régészeti leletek tanúsága szerint már legalább 8500 éve szőnek szőnyegeket, azonban könnyen elképzelhető, hogy már korábban is léteztek. Egy szoba nem csak egészen más hangulatú lesz egy szőnyegnek köszönhetően, de a szőnyegek megkötik a levegőben szálló por nagy részét, így némileg tisztább lesz tőlük a levegő, illetve csökkentik a plafon, a padló és a falak közötti rezgéseket, így téve csendesebbé is a szobát. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a csempével vagy a padlóval ellentétben a szőnyegek csúszásmentesek, ami nem csupán a nedves, párás fürdőszobában jön jól, hanem bárhol.
Egy stílusos shaggy szőnyeg bármelyik nappalinak vagy hálószobának az éke lehet, hívogató puhaságával és szépségével képes feldobni az egyébként egyhangú szobák hangulatát is. Hátránya, hogy viszonylag gyakori takarítást igényel, és hosszú szálai nem bírják a strapát, ezért erősen ellenjavallt oda letenni, ahol nagy igénybevételnek van kitéve, vagy sáros cipővel történik a jövés-menés. Ezzel szemben egy rongyszőnyeg kiváló választás a konyhába, folyosóra, fürdőszobába, de valójában bármelyik helyiségben akadhat számukra hely. Sokakban már a rongyszőnyeg szó hallatán is felidéződnek a panelek régi, csíkos, kopott szőnyegei, amik olyan sokáig jelen voltak lakások sokaságában, azonban ideje leszámolni ezzel a régi sztereotípiával.
Ennek a legkönnyebb módja, ha szemügyre veszed a Szőnyeg Katalógus webáruház kínálatát. Az itt található rongyszőnyegek mindegyike modern, fiatalos, színes és trendi darab, amik kiválóan illenek a napjainkban divatos rusztikus vagy vintage stílusú környezetbe.
Lehet a kedvenced csíkos, kockás, színes vagy visszafogott, elegáns bézs, nálunk bármelyiket megtalálod. A rongyszőnyeg nem csak divatos, de igazán strapabíró, és a tisztítása is egyszerű, ugyanis akár a mosógépedbe is bedobhatod, ha már piszkos. Emellett a családi kasszát sem ürítik ki, mivel az áruk rendkívül barátságos. Amennyiben az előszobába vagy a konyhába szánod őket, érdemes az apróbb mintával ellátott darabok megvásárlását is megfontolni, mivel ezeken kevésbé látszik a sár, vagy a konyhai foltok. Mivel a legtöbb rongyszőnyeg meglehetősen kis méretű, ideális lehet a gyerekszobába is, például játszós szőnyegnek, amit a gyerekek kedvükre áttehetnek a szoba másik pontjára. Egy világos, színesebb rongyszőnyeg kiváló választás lehet szűkebb, sötétebb folyosókra vagy olyan helyiségekbe, ahol a berendezés némileg sötétebb.
Az általunk forgalmazott rongyszőnyegek mindegyike természetes anyagból, pamutból készült, így akkor sem kell aggódnod, ha allergiás vagy a műszálas dolgokra, vagy egyszerűen csak a természetes anyagok híve vagy.
A közelmúltban számos lakberendezési magazin emlegette a rongyszőnyeget napjaink egyik trendjeként, ami ismét a reneszánszát éli.
A Szőnyeg Katalógus áruházból olcsón szerezheted be az otthonodba legjobban illő szőnyegeket, és a már eleve alacsony áraink még barátságosabbak lesznek a rendszeres szőnyeg kiárusításaink során, így érdemes gyakran benézned hozzánk.