Több dolgot is be kell tartanunk egy külföldi cégalapítás kapcsán

Több dolgot is be kell tartanunk egy külföldi cégalapítás kapcsán

Egyre több magyar dönt úgy, hogy nem a hagyományos módon alapít céget, sokkal inkább külföldön, mert ennek köszönhetően igen csak csökkenteni tudja a kiadásait. Nem utolsó szempont az sem, hogy manapság már rengeteg segítség igényelhető ebben az esetben, valamint olyan mértékű előre lépésre is van lehetőség, ami a cég működésének szempontjából igen csak fontos. Természetesen mindig egy profi szakemberrel érdemes együtt dolgozni, hiszen ha így teszünk, akkor nem csak a törvényi rendelkezéseknek felelünk meg maximális szinten, de ezen kívül még a dolgunk is a lehető legegyszerűbb lehet. Egy minőségi és valóban megbízható Szlovák ügyvéd pedig több szempontból is ideális lehet, hiszen nem csak a törvények betartása kapcsán járatos, de az összes kedvezményt és adózással kapcsolatos teendőt is pontosan tudja. Ha pedig úgy döntünk, hogy cégünket Magyarországról teljes egészében külföldre visszük, arra is van lehetőség, viszont ekkor valamivel több a papírmunka, valamint az átfutási idő is magasabb lehet.