Az otthoni használat során használható programok

Az otthoni használat során használható programok

Az egészség mindenki számára fontos. Éppen ezért a pulzáló mágnesterápia egyre jobban kezd elterjedni az alternatív gyógymódok területén. Amennyiben már részt vettünk pár, szakember által tartott kezelésen, akár otthonra is vásárolhatunk egy készüléket. Akár gépet, akár matracot választunk, biztosak lehetünk benne, hogy igen rövid időn belül elmúlnak a betegség következtében keletkezett szövődmények. Az otthoni használat során igen gyorsan megtanulható a készülékek használata, csupán pontosan át kell tanulmányoznunk a használati utasítást. Amennyiben pedig ezen túl vagyunk, csupán az előre beállított programok közül kell választanunk. Ennek köszönhetően választhatunk a frekvenciák között. Abban az esetben pedig, ha mi magunk szeretnénk szabályozni a kezelés során használt frekvenciát, arra is van lehetőségünk. Ebben az esetben a harmadik programot kell kiválasztanunk. Nagyon fontos, hogy a kezeléseket meghatározott időközönként, rendszeresen végezzük, hiszen csakis így érhetjük el a kívánt hatást.