A csődeljárást csakis a cégtulajdonos kérheti

A csődeljárást csakis a cégtulajdonos kérheti

Ha vállalkozásunk igen komoly likviditási problémákkal küzd, rengeteg lehetőségünk van cégvezetőként, hogy megvédjük azt, amiért sok éve dolgozunk. Többek között kérhetjük a következő folyamatot: csődeljárás. Nagyon fontos, hogy ezt csakis a tulajdonosok kérhetik, a felszámolással szemben, amit a hitelezők kérhetnek. A csődeljárásnak köszönhetően minden féle fizetési kötelezettséggel kapcsolatban haladékot kaphat a vállalkozás. Természetesen a haladék kapcsán mindig meg kell egyezni a rendelkezésünkre álló idő alatt az összes hitelezővel, hiszen előre le kell fektetni azt, hogy a meglévő tartozásokat pontosan hogyan is szeretnénk kiegyenlíteni. Ha pedig sikerül minden hitelezővel teljes mértékben megegyezni, a cégünk folytathatja tovább a tevékenységét, valamint a megállapodás betartása mellett tovább működhet. Ami viszont valóban fontos, hogy minden fizetési megállapodást maradéktalanul be kell tartani, hiszen csakis így kerülhetjük el a nagyobb likviditási problémát. A hosszú távú sikeres működésnek köszönhetően pedig a pénzgazdálkodási problémák teljes egészében megszűnhetnek.