A beépített lámpák igen jól mutatnak egy modern lakásban

A beépített lámpák igen jól mutatnak egy modern lakásban

A modernebb kialakítású lakásokban a fényforrások kiépítésére is nagy hangsúlyt fektetnek a tulajdonosok. A beépített lámpa igen nagy divattá vált az elmúlt években, arról már nem is beszélve, hogy nagyon jól mutat mondjuk egy süllyesztett spot a nappaliban. Általában egy gipsz karton réteget helyeznek el a plafonon, vagy éppen a falon, majd ebbe építik bele a lámpatesteket. Vagy egymás mellé sorba, vagy éppen úgy, hogy egy bizonyos tárgyat majd a későbbiekben megvilágítsanak. Amennyiben a nappaliban szeretnénk ilyen világítást kiépíteni, érdemes egyéb fényforrásokról is gondoskodnunk, hiszen elképzelhető, hogy néha ez a lámpa mennyiség kevésnek tűnhet. Hangulat fénynek tökéletesen megfelel, valamint sokszor még kiegészítik különféle LED szalagokkal is, amelyek arra is képesek, hogy bizonyos színekben világítsanak. Ilyen esetben egy távirányítót mindenképp szerezzünk be a szalagok mellé, hiszen így könnyedén tudjuk le – és felkapcsolni őket. A LED szalagok szintén hosszú élettartammal bírnak.